Az erekciót a vegetatív idegrendszer szabályozza. A bonyolult folyamatok megértése segíthet abban, hogy a férfiaknak miért kell „ellazulniuk” a merevedéshez, miközben a magömléshez éppen ellentétes hatásra van szükség.
A nemi szervek működése az idegrendszer, a hormonális szabályozás és az érrendszer működésének összhangján alapul. Mindehhez hozzátehetjük még: az emberi pszichét sem szabad figyelmen kívül hagynunk.
A férfiak hímvesszőjének merevedését (erekció) és az ejakulációt (a magömlést) a vegetatív idegrendszer szabályozza. Ám, hogy mennyire bonyolult ez a működés, azt jól mutatja, hogy míg a merevedéshez a paraszimpatikus, addig a magömléshez a szimpatikus idegi hatások kellenek (a vegetatív idegrendszeren belül).
Paraszimpatikus rendszer
Merevedéskor tehát a paraszimpatikus rendszer működése a fontos: a kellemes érzés – miközben a társ jelenléte, az alkalmas idő, a megfelelő hangulat, továbbá képek, illatok, hangok, a bőrt érő ingerek együtt kelthetnek szexuális izgalmat –, a teljesen ellazult, stresszmentes, nyugalmi állapot vezet az erekcióhoz.
Szimpatikus rendszer
Ám az ejakulációhoz a paraszimpatikussal „ellentétes” szisztéma, a szimpatikus rendszer működése szükségeltetik. A szimpatikus idegrendszer felelős a stresszreakciókért is, így érthető, miért ellentétes mindez az ellazult állapottal. Az is érthető, hogy a stresszhelyzet miért okoz erekciós gondokat a férfiaknál.
Az erekció folyamata
Nem véletlen, hogy a paraszimpatikus rendszer kell a merevedéshez: ugyanis a hímvessző barlangos testjeinek vérrel telítődéséhez bizonyos izmok ellazulása szükséges. A hímvessző nem erektált állapotában a barlangos testek simaizom-sejtjei összehúzódnak, nem hagyják, hogy a vér megduzzassza a barlangos testet. A vér ilyenkor a vénákon keresztül távozik a szervből.
Miközben tehát a merevedéshez „érzelmileg” el kell lazulnunk, addig fizikailag-fiziológiailag egyáltalán nem lazulásról van szó a férfiak hímvesszőjében erekció idején. A szexuális ingerek a paraszimpatikus idegrendszeren keresztül a húgycső két oldalán lévő barlangos testek artériáit megnyitja, így a vér a „szinuszokba” ömlik. Az artériás vérnyomás ilyenkor a nyugalmi állapot tízszeresére szökik föl.
A barlangos test tehát vérrel telítődik. A vénák összeszűkülnek, így a vér beszorul a barlangos testekbe és a pénisz merev marad. A barlangos test erekciókor negyvenszer annyi vért tud felvenni, mint amennyi ernyedt állapotban csörgedezik benne. A húgycső barlangos testjei kevésbé duzzadnak meg (a vér is jobban tud innen távozni), így a húgycső átjárható marad merevedés esetén is, így a sperma a húgycsövön keresztül kijuthat magömléskor.
Erekció kémiai háttere
A szexuális inger a sima-izomsejtjeknél kémiai jellé alakul, ami jelen esetben a nitrogén-monoxidot jelenti. Ez a simaizom-sejtekbe jutva indítja be azt a folyamatot, amelynek eredményeképpen a simaizom-sejtek elernyednek. E sejtek elernyedése teszi – paradox módon – merevvé a barlangos testet.
A nitrogén-monoxid megjelenésére az izomsejtek egy enzimet (GTP) bocsátanak ki, ami a GMP-t (guanozin-monofoszfátot) ciklikus GMP-vé (cGMP) alakítja át. Egy bonyolult folyamat végén tehát a sejten belül olyan fehérjék lépnek működésbe, amelyek aztán elernyesztik az izomsejteket.
A cGMP döntő jelentőségű az erekció erősségében: mennyiségétől függően erősebb a merevedés. E molekulát a foszfodiészteráz 5 (PDE5) nevű enzim inaktívvá teszi. Ha ezt az enzimet gátolják, akkor több működőképes cGMP marad, így a merevedési zavarokat ilyen módszerrel lehet például kezelni.
A magömlés (ejakuláció) után a szexuális izgalom csökken. Ekkor a PDE5 enzim lebontja a cGMP-t.
A szimpatikus idegrendszer hatására a simaizmok lassan összehúzódnak, a barlangos testből a kijut a többletvér, miközben az artériás véráramlás is mérséklődik a péniszben, amely végül elernyed.
